Tizenkilenc menekült próbált vonattal Ausztriába jutni

Tizenkilenc menekült próbált érvényes úti okmányok és vízum nélkül vonattal Ausztriába jutni, a rendőrök Győrben és Hegyeshalomban tartoztatták fel őket – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Határőrségi_autó_MakónKocsis Tünde elmondta, hogy szerda reggel egy Bécsig közlekedő nemzetközi vonaton utazó 28 éves szíriai menekültet tiltott határátlépés miatt előállítottak. Egy másik, szintén Bécsig közlekedő nemzetközi vonaton Győrben igazoltattak kilenc koszovói állampolgárt - köztük három gyermeket -, egy palesztin és két szíriai férfit.

A hegyeshalmi vasútállomásnál pedig ugyanazon a nemzetközi vonaton ellenőriztek egy palesztin, egy algériai, két koszovói és két szíriai férfit.

Kocsis Tünde elmondta, hogy egyik menekült sem tudta igazolni a továbbutazáshoz szükséges feltételeket, ezért a rendőrök előállították őket tiltott határátlépés miatt.

A tizenkilenc menekült ügyében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal folytatja a további eljárást – tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com