Tizennégy évvel ezelőtti gyilkosság miatt emeltek vádat Győrben

A vádirati tényállás szerint az akkor 23 éves férfi figyelmetlenül vezetett, emiatt autójával fellökte az előtte kerékpározó 22 éves lányt Győrben.

A sértett az ütközéstől elesett és elvesztette az eszméletét. A vádlott a halottnak hitt lányt a csomagtartóba tette, majd elindult, de néhány perc elteltével hangokat hallott a csomagtartóból. A férfi el akarta kerülni a baleset miatti felelősségre vonást, ezért elhatározta, hogy megöli a lányt.

Nem hajtott tovább úti célja, Bőny felé, hanem egy földútra kanyarodott és egy fás-bokros területen megállt.

Kinyitotta a csomagtartót, a kézzel-lábbal védekező lányt onnan kirángatta, több méteren át vonszolta, majd legalább fél órán át ütötte-verte és fojtogatta. Miután a lány meghalt, a holttestet a helyszínen hagyta, az autóval hazament, de sötétedés után visszament érte és a Mosoni-Duna árterére vitte.



Az autót egy elhagyatott helyen hagyta, ismerősének pedig azt állította, hogy a járművet ellopták, emiatt együtt feljelentést is tettek. Másnap az autót a rejtekhelyéről ismeretlen helyre szállította. A lány a közlekedési balesetben legfeljebb nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bántalmazás következtében halálát elhúzódó fulladás okozta.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlott életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság idén januárban közölte, hogy a 36 éves gönyűi gyanúsított korábban soha nem látta az áldozatot, s telefonált, amikor elsodorta a kerékpározó lányt. A férfi a gyilkosság után az autót egy illegális szlovákiai bontóba vitte, ezért nem találták meg a rendőrök.

A férfit idén január 11-én fogták el otthonában, miután egy másik bűncselekmény miatt a rendőrség látókörébe került. A férfi beismerő vallomást tett.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com