Tízmilliókat csalhatott ki ügyfeleitől egy volt szegedi ügyvéd

Több tízmillió forint kárt okozott a megalapozott gyanú szerint ügyfeleinek egy volt szegedi ügyvéd – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.

Jászai Linda közölte, a gyanú szerint a férfi 2008-tól több magánszemélytől kért kölcsön, de tartozásainak csak egy részét fizette vissza. A nyomozók szerint a többi részlet törlesztésére reális lehetősége sem lett volna. A 64 éves gyanúsított 2011-től ügyvédként több ügyfelét is megkárosította. A számára letétként átadott összegeket nem a megbízói által meghatározott célra használta fel, hanem elsikkasztotta, ügyfelei így több adásvételtől estek el. A férfi legutóbb augusztus 27-én vett át 1,3 millió forintot egy ingatlan tehermentesítésére. Megbízóit ekkor nem tájékoztatta, hogy már nem tevékenykedik ügyvédként - a kamara ugyanis már kizárta -, és a kapott pénzt sem az ügy elintézésére fordította.

ügyvédekA nyomozók gyanúja szerint a férfi több olyan magánszemélyt is megkárosíthatott, aki eddig nem tett feljelentést.
A rendőrség csalás és sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatta, majd őrizetbe vette a volt ügyvédet, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.
forrás:MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com