Tízmilliós rablási ügyben emelt vádat a baranyai főügyészség

A közlemény szerint a vállalkozó sértett gyakran fogadott a lakásában ügyfeleket is, amiről a budapesti elkövetők tudomást szereztek és elhatározták, hogy kirabolják.

Tavaly júniusban, az egyik este fekete maszkot viselő emberek rontottak be a lakásba. A sértettet a földre lökték, hasra fektették, kezeit műanyag gyorskötözővel összekötötték. Miközben pénzt követeltek tőle, ütötték, rúgták, fülei levágásával fenyegették, késsel metszéseket is ejtettek rajta - részletezte az ügyészség.



Az elkövetők megtalálták a vállalkozó autójának indítókulcsát és mintegy tízmillió forint készpénzt. A szomszéd értesítette a rendőrséget, miután hangokat hallott a sértett háza felől, majd az ablakon kinézve látta a lakásban az álarcot viselő elkövetőket is.

Az elkövetők elmenekültek a helyszínről. A rendőrség a vádlottat megtalálta, tőle a rabolt pénzből 8,5 millió forintot foglaltak le. Két társát az eljárás során felkutatni eddig nem sikerült - ismertette a megyei főügyészség.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com