Több millió forintos sikkasztással gyanúsítanak egy vadászmestert

Több millió forintos sikkasztással gyanúsítja a Szekszárdi Rendőrkapitányság a Bátaszéki Vadászegylet korábbi vadászmesterét, aki a nyomozóhatóság szerint több mint háromszáz vad elejtéséből származó bevétellel sajátjaként rendelkezett - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.

Steinbach Zsolt tájékoztatása szerint a férfi 2007 és 2010 között követte el a bűncselekményt. Az eljárás során azt is megállapították, hogy a volt vadászmester több esetben nem, vagy csak részben fizette be az egylet pénztárába a neki a vadászatokért átadott összegeket.

rendőrség-bűnügy4 A kár mintegy ötmillió forint - tette hozzá. A rendőrség a napokban zárta le a 2010 márciusában indult nyomozást, amelynek során több mint 130 tanút hallgattak meg. A férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését, a rendőrség szerint azonban a terhelő tanúvallomások és a bizonyítékként felhasznált okiratok alapján megalapozott a gyanú. Az ügyet vádemelési javaslattal továbbították a Szekszárdi Járási Ügyészségnek - közölte a sajtóreferens.
forrás:MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com