Több mint 2 milliárd forintos áfacsalás miatt emeltek vádat

Az ügyben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt 30 gyanúsítottnak kell felelnie.

Az elkövetői kör több céget működtetett, hogy a belföldön beszerzett termékeket papíron Szlovákiába utaztassák, és a fizetendő áfát eltitkolják.



A főszervező által irányított szlovák cég szintén papíron adta tovább az árut a körhöz tartozó magyar bukócégeknek, amelyek adót nem fizettek, sok esetben bevallást sem tettek. Valójában az így számlázott árukat a bűnszervezet tagjai által vezetett webáruházakban és kiskereskedésekben értékesítették Magyarországon, majd egy kettős számlázási program segítségével az ebből származó bevételek egy részét eltitkolták. Összesen 2,2 milliárd forint adóhiányt okoztak.

A pénzügyi nyomozók az okozott kár megtérülésére 1,6 milliárd forint értékben zárolták az érintett cégek, illetve a gyanúsítottak bankszámláit, követeléseit, ingatlanjait, vagyontárgyait. Az akcióba a végrehajtók is bekapcsolódtak, és biztosították a Csongrád megyei raktár kétmilliárd forintos árukészletét - közölte a NAV.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com