Több mint hétszáz védett madár tetemét találták meg olasz vadászoknál

Hétszáztizenhét védett madár tetemére bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a tompai határátkelőhelyen, a 32 millió forint eszmei értékű szállítmányt lefoglalták és az ügyben érintett olasz vadászok ellen feljelentést tettek - közölte a NAV kedden az MTI-vel.

Bûnügy - Tízezer védett madár tetemét találták meg Nagyl


A pénzügyőrök a tompai határátkelőhelyen két, egymás után érkező olasz rendszámú személygépjárművet vizsgáltak a napokban. Az első gépkocsi alvázán csavarokkal rögzítve három fémtálcát fedeztek fel, amelyekből összesen 316 védet madár - fürj, erdei pityer, fitiszfüzike - tetemét pakolták ki - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, a második autó gyári üregeiben, valamint egy kutyaszállító ketrecben elrejtve összesen 401 védett madár - fürj, erdei pityer, fitiszfüzike, mezei poszáta, sárga billegető, guvat - tetemét találták meg.

A közlés szerint az olasz sofőrök azt mondták, hogy a madártetemek a saját és utastársaik tulajdona.

A NAV pénzügyőrei az összesen 32 millió forint eszmei értéket képviselő szállítmányt lefoglalták és feljelentéssel átadták a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak, akik az olasz sofőrök és útitársaik ellen természetkárosítás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com