Több mint kétszáz rendőrségi előállítás szilveszterkor

Szilveszterkor Magyarországon összesen 206 embert állítottak elő a rendőrök, közülük 65-öt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.


Az Országos Rendőr-főkapitányság kedden honlapján azt írta 48 embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 21-et az ellenük érvényben lévő körözés alapján fogták el a rendőrök. A határrendészeti események összesítése szerint három embert beutazási és tartózkodási tilalom megsértése, kettőt pedig tiltott határátlépés miatt fogták el a rendőrök.

Mint írták, az elmúlt 24 órában a rendőrök 31 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Ezek közül 11 súlyos, 20 könnyű sérüléssel végződött. A rendőrség információi szerint az elmúlt 24 órában ketten haltak meg kihűlés következtében.

MTI Hír

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com