Több mint öt év után fogtak el egy bankrablással gyanúsított férfit

Több mint öt év után fogták el egy budapesti bankrablás gyanúsítottját, a férfi előzetes letartóztatásba került - közölte a rendőrség péntek reggel a honlapján.

rendőrség-bűnügy5A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint 2009. június 17-én délelőtt egy akkor még ismeretlen férfi rabolt ki a IX. kerületben egy Üllői úti pénzintézetet. Tőrkéssel fenyegette meg a biztonsági őrt, majd dulakodást követően elvette tőle lőfegyverét, amellyel az alkalmazottakat készpénz átadására kényszerítette.

A férfi a megszerzett pénzzel menekülni próbált. Az ügyféltérbe lépő másik biztonsági őr figyelmeztető lövést adott le, ennek ellenére a támadó a helyszínről elmenekült. A rablás során senki sem sérült meg.

A BRFK nyomozói a rablással gyanúsított Sz. Józsefet kedden, nagyvarsányi lakásán fogták el. Az őrizetbe vett 47 éves férfi a kihallgatásakor tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, de a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen nem élt panasszal.

Sz. Józseffel szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a további eljárást a BRFK rablási osztálya folytatja le. Az illetékes ügyészség indítványára a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön elrendelte a férfi előzetes letartóztatását - olvasható a BRFK közleményében.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com