Több mint száz embercsempészési ügyben hoztak ítéletet tavaly Csongrád megyében

Több mint száz embercsempészési ügyben hozott ítéletet tavaly a bíróság Csongrád megyében, az idén eddig 58 ilyen ügyet fejeztek be a megyében - közölte a Szegedi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI érdeklődésére.

Juhászné Prágai Erika kifejtette, az ilyen perek zömét a Szegedi Járásbíróság tárgyalja. Ez a bíróság tavaly 97, embercsempészés bűntette miatti ügyben hozott ítéletet, ezek közül 65 első-, 4 másodfokon emelkedett jogerőre, 28 nincs jelenleg jogerősen befejezve. Az idén eddig 58 perben született elsőfokú ítélet, ezek közül egy jogerős. Tavaly Makón négy, Hódmezővásárhelyen egy embercsempészési ügyet tárgyaltak, valamennyi jogerősen befejeződött első fokon.

paragrafus

 

Az idei évben embercsempészet bűntette miatt csaknem hatvan ügyben, több mint hetven emberrel szemben emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség, illetve a Csongrád Megyei Főügyészség - tájékoztatta a főügyészség szóvivője az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a vádhatóság az indítványában jellemezően végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását és a vádlott kiutasítását kérte a bíróságtól, főként azokban az esetekben, amikor a bűncselekményt több embernek segítséget nyújtva, illetve bűnszervezetében követték el.

Az ügyek mintegy felében a bíróság gyorsított eljárásban hozott ítéletet a vádlottakkal szemben.
Juhász-Bóka László alezredes, a megyei rendőr-­főkapitányság migrációs ügyek osztályának vezetője korábban elmondta, az idén az országban embercsempészés miatt kezdeményezett eljárások több mint 40 százaléka Csongrád megyében indult.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com