Több tucat határsértő bukott le Csongrádban

Nyolc csoportban 36 határsértőt fogtak el a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség munkatársai az elmúlt 24 órában - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.


afgán határsértő

Szenti Szabolcs elmondta: az első ötfős csoportra a járőrök pénteken este figyeltek fel Mórahalmon, miközben a helyi buszmegállóban várakoztak. A rendőrök igazoltatták őket, ekkor derült ki, hogy pakisztáni állampolgárok, akik nem sokkal korábban illegálisan lépték át a zöld határt. Ugyanebben az időben Mórahalom külterületén hat pakisztáni állampolgárt fogtak el az egyenruhások, majd az éjszaka folyamán további két csoportban még nyolc pakisztánit állítottak elő a rendőrök, akik valamennyien illegálisan tartózkodtak az országban. Éjfél után Röszke térségében is megindult az "élet". Először öt marokkói állampolgárt, majd két koszovóit értek tetten a rendőrök a stabil hőkamera jelzése alapján. Ők éppen átlépték a magyar határt. Hajnalban két marokkói, egy algériai és egy szíriai került rendőrkézre. Kora reggel egy szabadnapos rendőr jelzésére az E55-ös út mellett további hat afgán férfit találtak a rendőrök.
A 36 határsértő elfogása közben a magyar hőkamera jelzésére a szerbiai határrendőrök két csoportban 17 olyan határsértőt fogtak el, akik Magyarország felé tartottak. Valamennyi illegális bevándorló ellen idegenrendészeti eljárás indult - tette hozzá a szóvivő.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com