Tömegverekedés volt a kiskunhalasi befogadóközpontban

Tömegverekedés volt migránsok között vasárnap este a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfő reggel az MTI-vel.

Bakondi György elmondta: az őrzött menekülttáborban este 8 óra körül mintegy húsz migráns - köztük algériaiak, szírek, pakisztániak és két mongol - verekedett össze. Először csak puszta kézzel, később viszont letört bútorlábakkal is egymásnak estek.

bakondi

A biztonsági őrök beavatkozására kimentek az udvarra, ahol mintegy kétszázan csatlakoztak a cselekményekhez.

A rendőrök beavatkozásának eredményeként a késő esti órákra helyreállt a rend a központban.
Kilencen sérültek meg, közülük nyolc embert vittek kórházba: valamennyien nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

Vizsgálják, hogy pontosan milyen okból tört ki a verekedés, ki kezdeményezte. A rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indított eljárást - mondta Bakondi György.

A kiskunhalasi befogadóközpontban az elmúlt hetekben több alkalommal történt valamilyen atrocitás migránsok között, de valamennyi esetben rövid idő alatt sikerült helyreállítani a rendet.

Bakondi György azt mondta: a kiskunhalasi központban megfelelő létszámú az őrszemélyzet, szükség esetén a rendőrök is segítenek, ahogy vasárnap is, amikor csaknem kétszáz rendőr segített a központ rendjének helyreállításában - mondta a belbiztonsági főtanácsadó.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com