Tört-zúzott egy vádlott a csepeli bíróságon

Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják azt a férfit, aki a csepeli bíróságon az ellene kiskorú sérelmére elkövetett testi sértés miatt indult büntetőeljárásban az ítélethirdetés közben randalírozott és az alügyésznőre támadt - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

bíró

A múlt pénteken történt esetről Ibolya Tibor közleményében azt írta: a Budapesti Nyomozó Ügyészség indítványozta a nyomozási bírónál a férfi előzetes letartóztatásba helyezését. A vádlott egy 8 éves kisfiú sérelmére elkövetett testi sértés miatt állt vádlottként a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság elé.

Ibolya Tibor felidézte: a dühöngő vádlott a pénteki tárgyalás rendjét már korábban többször megzavarta, amiért ki is kellett vezettetnie a bírónak a tárgyalóteremből. Ezután az ítélethirdetés alatt a férfi felkapta az előtte lévő fából készült vádlotti pulpitust és azzal a tárgyaláson részt vevő alügyész mögött található tárgyalótermi ablak felé rohant. Két erős ütéssel megpróbálta kitörni az ablakot, azért, hogy a pulpitust kidobja az ablakon. Emiatt a neki útban lévő alügyésznőt hátrálásra kényszerítette és beszorította az ügyészi és a jegyzőkönyvezetői asztal közé. A vádlott cselekménye következtében az ügyész nem tudott jogorvoslati nyilatkozatot tenni a tárgyaláson.

A hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanújával kihallgatott férfival szemben a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A végzés ellen az ügyész fellebbezett. A bírói döntéssel ellentétben az ügyészség úgy látja, hogy mivel a kiskorú sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmény miatt eljárás alá vont férfi az ellene folyó tárgyaláson újabb erőszakos cselekményt követett el, a bűnismétlés veszélye miatt nem elegendő esetében a Budapest és Pest megye közigazgatási területére elrendelt lakhelyelhagyási tilalom.
Ibolya Tibor rámutatott: az eset újabb példája annak, amikor az igazságszolgáltatás épületében a hivatalos személyeket erőszakos támadás éri.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com