Tőzsdei befektetés ígéretével csalt ki pénzt egy magyar-osztrák páros

Zsíros Zsolt főügyész elmondta, az ügyészség a magyar férfit 98 rendbeli csalással vádolja, mert a cége úgy gyűjtött befektetéseket, hogy valódi tevékenységet nem végzett, és sem a tőkét, sem a hozamot nem fizette vissza.

A Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratának lényege szerint a két férfi 2013-ban közös céget alapított Bécsben. Előadások és ügynökök révén szereztek magyar ügyfeleket, akiknek azt állították, hogy a cég szén-dioxid-kvótákat fog vásárolni az összegyűjtött pénzből, amelyekkel majd a tőzsdén fog kereskedni és hozamot elérni.



A vádlott pedig azt ígérte a sértetteknek, hogy a befektetésről kapott tanúsítványt egy-két év elteltével a társaság 33 százalékos növelt áron visszavásárolja tőlük - ismertette a főügyész.

A cég azonban semmilyen tevékenységet nem végzett, majd egy idő után a vádlott és osztrák társa az ügyfelek számára elérhetetlenné vált. Az összegyűjtött pénzből a sértettek semmit nem kaptak vissza. Volt, aki 35 ezer, más viszont csaknem 11 millió forintot bízott a vádlottra - közölte Zsíros Zsolt.

A főügyész megjegyezte, a hónapok óta előzetes letartóztatásban lévő vádlottra az ügyész börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlott osztrák társát még nem fogták el.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com