Túszejtés - TEK-főigazgató: sportlövő a túszejtő

Hozzáértő módon kezelte fegyverét az a férfi, aki csütörtök reggel fegyverrel túszul ejtette feleségét Szigetszentmiklóson. Kiderült, hogy a férfi sportlövő - mondta Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója a helyszínen újságíróknak.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának információi szerint egy 30 év körüli férfi ejtette túszul feleségét, akivel három éve külön élnek, és a napokban mondták volna ki a válást. Csütörtök reggel azonban a férfi fegyverrel kényszerítve beültette autójába a nőt, majd több helyszínt követően Szigetszentmiklós határában, a Csepeli út egyik bekötő útján álltak meg. Itt a nő menekülni próbált. A férfi ekkor 6-8 lövést adott le, de a nőt nem találta el. A segítségére érkező férfi keze azonban megsérült.

fegyveres tűzoltókA TEK akcióját a helyszínen személyesen irányító Hajdu János elmondta, kiérkezésükig a helyi rendőrök tartották a kapcsolatot a túszejtővel. Ezt követően a TEK túszejtéssel foglalkozó szakemberének sikerült elérnie, hogy a férfi eltegye fegyverét és eltávolodjon a nőtől. Amikor a túszejtő autója felé tartott, a TEK munkatársai egy úgynevezett nem halálos fegyverrel ártalmatlanították a férfit.

Download (4)Hajdu János azt mondta: a túszejtő és felesége is csak kisebb hámsérüléseket szenvedett. A helyszínen mintegy fél tucat rendőrautó van. A helyszínelés fél tizenegykor is zajlott. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr–főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a túszejtő egy 35 éves csepeli férfi, a felesége 33 éves, a nő segítségére érkező férfi 28 éves halászteleki lakos.

A Csepeli út környékén történt lövöldözés körülményei egyelőre tisztázatlanok, csupán annyit tudni, hogy a támadó többször meglőtte a felesége társaságában lévő férfit, aki megsérült, ezért a mentők kórházba vitték. A gyanúsítottat kihallgatása folyamatban van. Megkezdődött a tanúk felkutatása és meghallgatása, illetve a helyszíni szemle is – tette hozzá a szóvivő.
Forrás:MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com