Uzsorásokat fogtak el Salgótarjánban

Egy férfit és két nőt fogtak el Salgótarjánban, uzsora-bűncselekménnyel gyanúsítják őket - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

bDankóné Nagy Éva elmondta: a 46 éves B. Tibor és a 37 éves Z. Izabella 2010-től adott uzsorakölcsönt Salgótarjánban és a város vonzáskörzetében mélyszegénységben élőknek.

Az általuk működtetett élelmiszerboltban több sértettnek 80 százalékos kamatra adtak el különféle termékeket, valamint egy családnak albérletet adtak ki, annak díját pedig 70 százalékos kamattal szedték be - tette hozzá.
A sértettektől elvették a bankkártyájukat, és az arra érkező teljes összeget rendszeresen leemelték.
Harmadik társuk, a 36 éves H. Tímea az adósok tartozásait tartotta nyilván - közölte a szóvivő.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a gyanúsítottakat őrizetbe vették, a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. Üzletszerűen elkövetett uzsora-bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ellenük a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com