Uzsorázó házaspárt vettek őrizetbe Tarnaleleszen

Uzsora-bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást folytat egy tarnaleleszi házaspár ellen az Egri Rendőrkapitányság - közölte vasárnap a rendőrség. A heol.hu információját, miszerint független önkormányzati képviselőket gyanúsítanak uzsorázással, Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni.

bilincskA rendőrség gyanúja szerint a 36 éves P. József és a 34 éves P. Józsefné 2013 óta több embernek hitelre adott el termékeket az általuk üzemeltetett élelmiszerboltból, amelyek árát az üzleti kiskereskedelmi érték felett határozták meg. A sértetteknek a megvásárolt termékek kamattal növelt vételárát a következő hónapban kellett kifizetnie, így kénytelenek voltak ismételten hitelre vásárolni.

A két tarnaleleszi lakos ezzel a sértetteket és azok családját állandó tartozásba kényszerítette. A rendőrök március 12-én házkutatást tartottak a házaspár otthonában, ahol egy táskában megtalálták a feljegyzéseket, amelyekben az adóságokat nyilvántartották - közölte a rendőrség.

P. Józsefet és P. Józsefnét előállították a Pétervásárai Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com