Vádat emelnek a Magyar Nemzeti Arcvonal ügyében (2.rész)

Fürcht Pál azt írta, a vádirat szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyén lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, míg nyolcadik társuk engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre.

A rendőrség a Terrorelhárítási Központ munkatársaival 2016 őszén több helyszínen - Jászberény, Galgaguta, Bőny - tartott házkutatást, amelyek során több mint harminc lőfegyvert, több ezer lőszert, lőfegyverdarabot, valamint az egyik vádlottnál csaknem egy kilogramm robbanóanyagot találtak és foglaltak le. Közölték, a vádlottak közül két férfival szemben a főügyészség közösség tagja elleni erőszak előkészülete miatt is vádat emel, mert 2015-ben és 2016-ban részt vettek a szervezethez köthető internetes oldalakon - gyűlöletkeltésre alkalmas - migráns- és zsidóellenes cikkek közzétételében.



A szélsőséges politikai nézeteket valló szervezet emellett katonai jellegű táborokat is tartott a tagjainak, azokban a résztvevők a harcászati kiképzések, erőnléti edzések, küzdősportképzés mellett "ideológiai képzést" is kaptak. A cikkek, a tagok toborzása, valamint a katonai táborok és kiképzések magukban hordozták az említett csoportokhoz tartozó személyek elleni konkrét, erőszakos fellépés veszélyét - tették hozzá.

A Fővárosi Főügyészség a nyolc vádlott ellen lőfegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal való visszaélés, valamint közösség tagja elleni erőszak előkészülete miatt nyújt be vádiratot az illetékes bíróságra. Tavasz ősszel egy, az MNA-val összefüggő házkutatás során történt a bőnyi rendőrgyilkosság, amelynek ügyében decemberben már vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség.

Tavaly október 26-án reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki Győrkös István, a paramilitáris szervezet alapítójának bőnyi házához, ahol a tulajdonos gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le rájuk és a gyanú szerint megölt egy rendőrt, Pálvölgyi Pétert. A rendőrök is használták szolgálati fegyverüket, és eközben megsérült az idős lövöldöző.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com