Vádat emeltek a Cinóberként ismert férfi 1996-os meggyilkolása ügyében

Vádat emelt az alvilágban Cinóberként ismertté vált D. Ferenc elleni, még 1996 decemberében elkövetett merénylet ügyében egy szlovák és két magyar férfi ellen a Fővárosi Főügyészség - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden az MTI-vel. A gyilkossággal a szlovák Jozef Rohácot, felbujtóként pedig az Energol Rt. két korábbi igazgatóját vádolják.

A főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a három férfival szemben a Fővárosi Törvényszéken - olvasható a közleményben.

paragrafus

A vádirat szerint P. Tamás másodrendű és F.

Attila harmadrendű vádlott - akik 1994 és 2000 között az Energol Rt. igazgatói voltak - adott megbízást Cinóber meggyilkolására a szlovák férfinak (az elsőrendű vádlottnak), miután a sértett nem adta meg nekik ötmilliós tartozását.

A tájékoztatás szerint a másod- és a harmadrendű vádlott 1996 első felében mintegy ötmillió forint kölcsönt adott a sértettnek, amit év végén számon kértek rajta. Egy decemberi találkozón a két igazgató legfeljebb 10-15 napot adott D. Ferencnek a kölcsön visszafizetésére, és egyúttal közölték vele, hogy ha határidőn belül nem fizet, megölik őt.

Miután Cinóber a fenyegetés ellenére nem rendezte a tartozását, a két cégvezető 1996 decemberében megbízást adott az adós meggyilkolására a szlovák állampolgárságú Jozef R.-nek, aki el is fogadta a megbízást.

Ezt követően, 1996. december 18-án a szlovák férfi Cinóber IX. kerületi, Üllői úti lakása előtt, a nyílt utcán egy hangtompítós pisztollyal lelőtte a házból kilépő, a parkoló gépkocsijához induló sértettet. A gyilkos fél-egy méterről kétszer lőtt rá áldozatára, aki a helyszínen meghalt.

A Fővárosi Főügyészség ezért P. Tamást és F. Attilát mint felbujtót, Jozef R.-t pedig mint tettest előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével vádolja - közölte Ibolya Tibor.

A hatóságok korábban már megvádolták Jozef Rohácot Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásával és az Aranykéz utcai robbantás végrehajtásával is.

A Fővárosi Törvényszék tavaly szeptemberben egyesítette a Fenyő János megölése miatt indított eljárást és az Aranykéz utcai robbantás ügyét.

A vád szerint Fenyő Jánost, a Vico vállalatcsoport vezetőjét 1998-ban lőtte le géppisztollyal Jozef Rohác Budapesten a II. kerületi Margit utcában. Ugyanakkor a gyilkosság megbízóját máig nem sikerült azonosítani.

Az Aranykéz utcai robbantás ügyében pedig a vád szerint Jozef Rohácot Portik Tamás vállalkozó - aki 1994 és 2000 között szintén igazgatója volt az Energol Rt.-nek - azért bízta meg Boros József megölésével, mert a sértett korábban terhelő vallomást tett rá és társaira több bűncselekménnyel kapcsolatban.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com