Vádat emeltek a hivatali dolgozót megkéselő mátraderecskei férfi ellen

Előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség egy 69 éves mátraderecskei férfi ellen, aki január végén megkéselte a település polgármesteri hivatalának egyik dolgozóját - közölte a megyei főügyész kedden az MTI-vel.

Szalóki Zoltán felidézte: a férfi és őt gondozó élettársa rendszeresen részesedtek az önkormányzat által szociális alapon juttatott tüzelőből, amelynek szétosztását a polgármesteri hivatalban dolgozó sértett felügyelte.

bírói kalapács

Január utolsó hetében - amikor a vádlott a remélt tüzelőért ment - a hivatal dolgozói arról tájékoztatták, hogy az elosztás még nem történt meg, ezért nem adhatnak neki. Erre a férfi bosszút fogadott a sértett ellen, akit a késlekedésért felelősnek tartott. Azt mondta, hogy megszurkálja, mert nem kapott fát.

Másnap, január 29-én délben a vádlott megjelent a polgármesteri hivatal kazánházánál, ahol bicskával, közepes erővel szívtájékon szúrta a hivatali dolgozót, majd hazament.

A sértett életveszélyes sérülést szenvedett, mivel a kés megsértette a szívét, sürgős műtéti beavatkozás hiányában belehalt volna a sérülésbe.

A vádlott üldöztetéses téveszméktől szenved, elmebetegsége és ebből fakadó aktuális indulati állapota a cselekmény elkövetésekor a beszámíthatóságát közepes fokban korlátozta.

Az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az előzetes letartóztatásban lévő férfire.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com