Vádat emeltek a III. kerületi liftes gyilkos ügyében

Nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádiratot nyújtott be a liftes gyilkosként emlegetett 23 éves férfi ellen a Fővárosi Főügyészség a Fővárosi Törvényszékhez - tájékoztatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden az MTI-t.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2012 szeptemberében szabadult fegyházbüntetéséből, és úgy határozott, hogy újabb erőszakos, vagyon elleni bűncselekményeket követ el. A vádlott 2012. október 21. és 2012. december 7. között, Budapest III. kerületében három, az esti órákban magányosan hazafelé tartó nőt támadott meg azért, hogy értékeiket fenyegetéssel vagy erőszakkal megszerezze. A sértetteket követte, majd a liftben támadta meg és tapétavágóval súlyosan bántalmazta őket.

rendőrség-bűnügy4Az egyik sértett a bántalmazás során elszenvedett sérülések következtében pár napon belül meghalt a kórházban, de egy másik nő esetében is "kizárólag a véletlennek, illetve a sértett lélekjelenlétének és védekezésének volt köszönhető", hogy nem szenvedett akár halálos sérüléseket - írta a főügyész. A közlemény szerint a vádlott a vádiratban szereplő bűncselekmények elkövetését részben beismerte. A főügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. A cselekmény jogi minősítése nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, amelynek a törvény szerinti maximális büntetési tétele az életfogytiglan.
forrás:MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com