Vádat emeltek a Szentendrei úti halálos baleset okozójával szemben

A vádirat lényege szerint a vádlott többórás italozást követően gépkocsiját a megengedett óránkénti 70 kilométeres sebességet jelentősen meghaladó, óránkénti 165-170 kilométeres sebességgel vezette.

A város felé haladva belerohant a balra nagy ívben kanyarodni szándékozó, éppen tilos jelzés miatt várakozó és biztonsági övvel bekötött sértettek autójába. A vétlen gépkocsi sofőrje és utasa a helyszínen meghalt, míg a vádlott súlyosan megsérült. A júliusig előzetes letartóztatásban, majd óvadék letétele folytán jelenleg házi őrizetben lévő, nyomkövető eszköz viselésére kötelezett férfira az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés, valamint közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta. Ezen túlmenően kezdeményezték végleges eltiltását a közúti járművezetéstől, mivel a hatóság megállapította alkalmatlanságát a vezetésre.



A halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - olvasható a közleményben. Az MTI korábban arról számolt be, hogy a baleset egyik áldozata Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos volt.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com