Vádat emeltek a volt felesége új férjét megkéselő pásztói férfi ellen

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Nógrád Megyei Főügyészség egy pásztói férfi ellen, aki márciusban volt felesége jelenlegi férjét megkéselte - közölte a megyei főügyész kedden az MTI-vel.

Zsolnai Andrea ismertetése szerint a vádlott az élettársával ment el március 5-én ahhoz a pásztói házhoz, ahol volt felesége élt jelenlegi férjével. Az élettárs a kerítésen át bemászott a kertbe, de amikor a későbbi sértett észrevette őket, elszaladtak. Az új férj a kertje mögötti földúton érte utol a két embert.

rendőrségAz ittas vádlott megpróbálta őt megütni, de a férj a földre fektette. A vádlott ekkor tőrszerű, hegyes zsebkésével a férj bal oldalába szúrt, és csak a szerencsének köszönhető, hogy könnyű sérülést okozott - mondta a főügyész, hozzátéve, hogy a vádlottat 2011-ben súlyos testi sértés miatt már börtönbüntetésre ítélték, és 2012 nyarán került egy évre feltételesen szabadlábra. Amennyiben a Balassagyarmati Törvényszék bűnösnek találja a vádlottat, a különös visszaesőkre vonatkozó szigorú szabályok szerint kell vele szemben a büntetést kiszabnia - tette hozzá.
forrás:MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com