Vádat emeltek az idős nagykőrösi asszonyt halálra verő két férfi ellen

Vádat emeltek nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt az ellen a két férfi ellen, aki 2013 őszén halálra vert és kirabolt egy idős asszonyt Nagykőrösön - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

bírói kalapácsGyugyi Csilla elmondta: az egymást jól ismerő két ceglédi vádlott egyike Nagykőrösön járva "felmérte" a 91 éves asszony házát és annak környékét. Meggyőződött például arról, hogy az idős nő egyedül él, a környék ritkán lakott, s gyér a forgalom is.

Elhatározták, hogy pénzt vagy ékszereket fognak lopni az asszonytól, ezért 2013 szeptemberében késő este autóval Ceglédről Nagykőrösre mentek, majd leemelték a kiszemelt ház ajtaját, s átkutatták a helyiségeket. Miközben megtaláltak tízezer forintot, a hálószobában alvó idős nő felriadt a zajokra - ismertette a vádiratot a szóvivő.

Közlése szerint az asszony nem tudott és nem is mert segítséget hívni, ezért csak csendben figyelt.

A két férfi rátörte a hálószoba ajtaját, átkutatták ezt a helyiséget is, közben arról faggatták, hol tartja a pénzét.

Annak érdekében, hogy szóra bírják az ágyban fekvő riadt asszonyt, felváltva ütlegelni kezdték a fejét, majd egy elektromos vezetékkel megkötözték a kezeit és a lábait. Végül a vérző sértettet a sorsára hagyva elmenekültek.

Az asszonyra másnap találtak rá, s noha azonnal a kecskeméti kórházba vitték, a gondos orvosi kezelés ellenére az idős nő néhány nap múlva belehalt a sérüléseibe.

A Pest Megyei Főügyészség fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottakkal szemben, akik előzetes letartóztatásban várják a tárgyalásukat - közölte Gyugyi Csilla.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com