Vádat emeltek az M5-ös autópályán elkövetett gyilkosság ügyében

Szanka Ferenc közölte, a letartóztatásban lévő férfit a főügyészség több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolja.

Az 53 éves vádlott évekkel korábban ismerte meg a későbbi sértettet, segített a bolgár állampolgárnak Ausztriába költözni, elhelyezkedni és kölcsön is adott neki. Mivel a pénzt nem kapta vissza, a viszonyuk megromlott.

Amikor a vádlott megtudta, hogy a sértett hazaindul Bulgáriába, elhatározta, hogy megöli. Magához vette engedély nélkül tartott lőfegyverét és tavaly december 4-én Hegyeshalomra, az osztrák-magyar határra hajtott.



A sértett egy osztrák állampolgárságú munkatársával együtt érkezett a határra, majd továbbindult Röszke felé. Hajnalban megállt az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél, ahol leparkolt, majd utastársával együtt elaludt. A vádlott is megállt a pihenőnél, sapkát, kesztyűt húzott, és bekopogott a sértett autójának vezető felőli oldalán. A bolgár férfi felriadt, felismerte őt, és megpróbált az autóval elmenekülni, a vádlott azonban ekkor lőtt: ötször az ismerősét, kétszer az utast találta el.

Az egyik lövés a bolgár férfi szívébe hatolt, de még maradt annyi ereje, hogy az autót elindítsa és kihajtson a pihenőből. Száz-százötven méterrel arrébb, az autópálya leállósávjában megállt és meghalt. Utastársa életveszélyes sérüléseket szenvedett, de még időben tudott segítséget hívni, a kórházban pedig életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A vádlott elhajtott a helyszínről, másnap este a német, az osztrák és a magyar ügyészség - az európai ügyészi szerv, a Eurojust által összehangolt - munkájának eredményeképpen fogták el - ismertette a szóvivő.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com