Vádat emeltek egy budapesti dohánybolti betöréssorozat ügyében

Vádat emeltek bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt négy férfi ellen, aki a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség szerint öt hónap alatt több mint harminc betöréses lopást követett el, elsősorban dohányboltokba tört be - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Ibolya Tibor azt írta, hogy a vád szerint a férfiak összesen több mint 45 millió forint kárt okoztak.
Ebből csaknem 30 millió forint értékű volt a betörések során eltulajdonított dohányáru, amelyet egy ötödik társuknak értékesítettek a kereskedelmi ár feléért.

nemzeti_dohanybolt_logo-500x500

A vádlottak 2014 szeptembere és 2015 februárja között jellemzően Budapesten, valamint Pest megyei településeken követték el a betöréses lopásokat.

A vádirat lényege szerint a négy férfi megállapodott abban, hogy vagyon elleni bűncselekményeket követ el, elsősorban dohányboltokba törnek be. Kifejezetten erre a célra vásároltak egy személygépkocsit, amelyre különböző lopott rendszámokat szereltek fel.

A gépkocsit és a bűncselekményekhez használt szerszámokat egy gyömrői tanyán tárolták, ahol a tervezett betörések előtt találkoztak. A vádlottak itt jellemzően terepszínű vagy sötét ruhába öltöztek, a fejükre csuklyát és maszkot, a kezükre pedig kesztyűt húztak. A járműben összehegesztett szögeket rejtettek el arra az esetre, ha üldözőbe vennék őket, akkor ugyanis a tervük szerint szétszórták volna azokat az úttesten.

Az ügyészség a négy férfit többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja.

MTI

Hozzászólások

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

Elfogták a rendőrök az óbudai bestiális macskakínzókat - 18+

Elfogták a rendőrök az óbudai bestiális macskakínzókat - 18+

A rendőrség honlapján közölték, hogy elfogták a két férfit, akik élve nyúzták meg a cicát Óbudán.

Fiatal lányt vertek össze az 1-es villamoson, mert rossz helyen állt

Fiatal lányt vertek össze az 1-es villamoson, mert rossz helyen állt

A 25 éves fiatal nőbe egy pár tagjai belekötöttek és durván bántalmazták az 1-es villamoson.

Nyomravezetői díjat ajánlottak fel az óbudai macskagyilkos kézre kerítésére – 18+

Nyomravezetői díjat ajánlottak fel az óbudai macskagyilkos kézre kerítésére – 18+

Az Állatmentő Sereg tagjai vérdíjat tűztek ki a kegyetlen elkövetőre, aki brutálisan végzett egy cicával.

Nem élte túl a Budapesten talált brutálisan megkínzott cica - 18+

Nem élte túl a Budapesten talált brutálisan megkínzott cica - 18+

Az állatorvosok mindent megtettek a sokat szenvedett cicáért, de túl súlyosak voltak a sérülései.

Élve megnyúzott cica életéért harcolnak a pesti állatvédők- fotó 18+

Élve megnyúzott cica életéért harcolnak a pesti állatvédők- fotó 18+

Kegyetlenül megkínzott cicát találtak Budapesten, az állatvédők is ledöbbentek a látványán.

12 éves kislányt molesztáltak a migránsok a zombori befogadóközpont előtt

12 éves kislányt molesztáltak a migránsok a zombori befogadóközpont előtt

Zomborban újabb incidens történt, ezúttal egy 12 éves kislány volt az áldozat.

Foglyul ejtette a mosógépszerelőket a kisvárdai házaspár

Foglyul ejtette a mosógépszerelőket a kisvárdai házaspár

A házaspár sokallta a javítási költséget és meg akarta leckéztetni a szerelőket.

Petya zsarolóvírus - az utolsó pillanat amikor még tehetsz valamit

Petya zsarolóvírus - az utolsó pillanat amikor még tehetsz valamit

Az Anonymous csoport közzétett egy bejegyzést, melyben megtalálható, hogy mit kell tenni, ha a Petya zsarolóvírus felugrik a képernyőn

http://ujhazak.com