Vádat emeltek egy bűnbanda öt tagja ellen Vasban

Vádat emelt egy vasi bűnözői csoport öt tagja ellen az ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak, rablás előkészülete, zsarolás, kerítés, személyi szabadság megsértése, illetve több rendbeli lopás miatt - tájékoztatta a Vas megyei főügyész szerdán az MTI-t.

Simon József közölte: a vádlottak 2013 áprilisában egy kiskorút szexuális céllal "megszereztek" egyik társuknak, aki kétezer forintot fizetett előre, a sértettnek azonban még a cselekmény megkezdése előtt sikerült távoznia a helyszínről.

paragrafus

Ugyanazon év szeptemberében két vádlott egy másik sértettel közösen szórakozott, és amikor az öntudatlan állapotba került, közösültek vele. Ezt követően bezárták őt az albérletükbe, hogy prostitúcióra kényszerítsék. A sértett ellenállt, az ablakon át szökni próbált, de a vádlottak ebben megakadályozták.

Simon József közleményében egy harmadik esetről is írt, amelynek során a vádlottak egy további sértettet azzal zsaroltak: ha nem ad át nekik készpénzt vagy olyan tárgyakat, amelyeket értékesíteni tudnak, akkor elmondják a szüleinek, hogy beengedte őket a házukba és odaadta nekik a lakásuk kulcsát, valamint azt is, hogy szexuális kapcsolatot létesített az egyikükkel, és megmutatják az erről készült képeket.

A főügyész hozzátette: a bűnbanda tagjait rablás előkészítésével, üzletszerűen elkövetett lopással is vádolja a Szombathelyi Ügyészség. A részben dologi erőszakkal elkövetett lopásoknak kilenc sértettjük van, a vádlottak arany ékszereket, készpénzt és kerékpárokat tulajdonítottak el.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com