Vádat emeltek egy hivatali információkat kiadó egri adóellenőrrel szemben

Szalóki Zoltán közölte: a 61 éves vádlott csaknem harminc éve dolgozott az adóhivatal megyei igazgatóságán, ahol 2014 decemberében adóellenőr volt a munkaköre. Ebben a beosztásban jutott tudomására, hogy az adóhatóság a hónap közepére helyszíni ellenőrzést tervez az egri kórház területére.

Ennek során az ott folyó bontási és építési munkákban részt vevő vállalkozások alkalmazásában álló dolgozókat érintő, a munkáltatót terhelő bejelentési kötelezettség teljesítését is vizsgálni kívánják.



December 9-én este felhívta ismerősét, egy érintett cég vezetőjét, akit tájékoztatott a várható ellenőrzésről. A hivatalos személynek minősülő vádlott ezzel nem csupán jogtalan előnyhöz juttatta az ügyvezetőt, de az átfogó ellenőrzés objektív lefolytatását is lehetetlenné tette. Ismerőse ugyanis nyomban továbbadta a hírt egy vele üzleti kapcsolatban álló másik alvállalkozónak, aki rövid időn belül még több érintettel osztotta meg azt.

A december 12-én lefolytatott helyszíni ellenőrzési eljárás ezen emberek vállalkozásainál a bejelentésekhez köthető szabálytalanságot nem is tárt fel. A megyei főügyészség az őrizetbe vett adóellenőrt egy rendbeli, hivatali kötelesség megszegésével elkövetett hivatali visszaélés bűntettével vádolja, és vádiratában végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com