Vádat emeltek egy mátészalkai taxis kirablása miatt

Zsíros Zsolt főügyész közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint a fábiánházi férfi rokonaival 2017. december 17-én Mátészalkán szórakozott, majd taxival mentek haza hajnalban.

Ezt követően elhatározta, hogy erőszakkal megszerzi az idős taxis pénzét, ezért másnap éjfél körül telefonon felhívta, és arra kérte, hogy taxijával vigye be Fábiánházáról a mátészalkai kórházba. A vádlott magához vett egy konyhakést, sötét ruhába öltözött, arcát sállal takarta el, a fejére pedig kapucnit húzott, majd így várakozott a helyi sportpálya melletti kihalt útszakaszon.



A taxi megérkezésekor kinyitotta a vezető felőli ajtót és rögtön késsel támadt a sértettre, miközben követelte a pénz átadását. A férfi végül elvette a taxis 83 ezer forintos bevételét, hazament, a kést és az üres pénztárcát a cserépkályhában elégette, a papírpénzt pedig a szennyestartóban rejtette el - közölte Zsíros Zsolt. A rendőrök még aznap éjjel elfogták a támadót, aki azóta előzetes letartóztatásban van.

A főügyész megjegyezte, az ügyész fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com