Vádat emeltek egy rendőrökre támadó férfi ellen Nógrádban

Hivatalos személy elleni erőszak kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Salgótarjáni Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki októberben előbb édesapját támadta meg Taron, majd késsel támadt a kiérkező rendőrökre - közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Főügyészség megbízott főügyésze szerdán.

hggBóna Gyula elmondta: a 35 éves Gy. Tamás október 18-án a délutáni órákban erősen ittasan szülei tari házához ment. Az udvaron rövid idő alatt összeveszett az apjával, akinek először a kerékpárját rongálta meg, majd garázdálkodását a házban folytatta. Összetörte a berendezési tárgyakat, apja kezéből kikapta a mobiltelefonját, a földre dobta és rátaposott. Ezután ellökte, ököllel többször megütötte édesapját, aki próbálta őt megállítani, majd az udvari melléképület ablakait rugdosta ki.

Amikor meglátta, hogy a szomszédok által riasztott rendőrautó megállt a házuk előtt, késsel a kezében a járőrök felé futott, és azt kiabálta, hogy megöli őket. A rendőrök lefegyverezték, megbilincselték a férfit, aki eközben többször feléjük rúgott.

Bóna Gyula közölte: a Salgótarjáni Nyomozó Ügyészség Gy. Tamást felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettének kísérletével, garázdaság, rongálás és könnyű testi sértés vétségével vádolta meg. A férfi előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com