Vádat emeltek egy rendőrségi zárkából megszökött férfi ellen Zalaegerszegen

Pirger Csaba az augusztus 3-án történt esetről azt közölte: a lopások és rablás miatt őrizetbe vett 27 éves férfi a rendőr-főkapitányság zalaegerszegi, Balatoni úti épületének egyik zárkájában helyezték el.

A férfi a délelőtti órákban kifeszítette a falból a belső fémrácsot, majd a műanyag ablakot is kiszedte a helyéről, a nyíláson keresztül pedig lábbal lerúgta a külső rácsot. Kimászott a belső udvarra, de közben megszólalt az ablak elé kívülről elhelyezett riasztó, így a rendőrök észrevették a szökést. A férfi először az elektronikus zsilipkapun keresztül próbált az udvarról kijutni, de amikor ez nem sikerült, a riasztóberendezés tartóelemein felmászott a fogda lapos tetejére. Innen a rendőrkutyák kenneljeihez jutott, ezért visszafordult, és egy elektromos kábelen újból lemászott az udvarra. Az udvarból a Kis utcai kerítés felé futott, de addigra több rendőr is utolérte. Miután elfogták, visszavitték a fogda épületébe.



A vádirat szerint a szökni próbáló férfi alig tíz nappal korábban került szabadlábra legutóbbi előzetes letartóztatásából, de ezt követően is lopásokból próbálta eltartani magát, az ellopott értékeket ismeretleneknek pénzért értékesítette. Egy nagykanizsai áruházból kétszer is márkás szeszesitalokat lopott, a második esetnél az őt feltartóztatni próbáló biztonsági őrt is fellökte. Egy közeli benzinkútról szintén két alkalommal lopott el csaknem 90 darab márkás csokoládét és bonbont. A négy lopással közel 100 ezer forint kárt okozott.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség a fogolyszökés kísérlete mellett rablással és kétrendbeli, üzletszerűen elkövetett lopással vádolja a vagyon elleni bűncselekmények miatt többszörös visszaesőnek számító férfit.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com