Vádat emeltek egy szülész-nőgyógyász ellen

Vesztegetés miatt vádat emelt az ügyészség egy szülész-nőgyógyász ellen, a szakorvos 2012 végén, az elvégzett műtét után a betege által adott 50 ezer forintot kevésnek találta, és további 100 ezer forintot kért tőle - tájékoztatott a Veszprém Megyei Főügyészség a honlapján.

A Veszprémi Járási Ügyészség vádirata szerint az asszony varratszedésre jelentkezett az orvosnál, és a munkáját megköszönve 50 ezer forintot adott át neki. A vádlott erre azt közölte a nővel, hogy ő "nem 50 ezer, hanem 150 ezer forintos orvos", a fennmaradó részt pedig a következő alkalommal majd lerendezik - áll a vádiratban. A betegnek ezt követően rendszeresen kellett a kórházba járnia, ennek során őt más orvosok látták el. Az egyik nap azonban a vádlott végezte a kezelést, s utalt arra, hogy a pénzét még mindig nem kapta meg - áll az ügyészség közleményében.

Tábornokok vesztegetési pere - Igazságügyi szakértők meghallgatásával kezdődött a háromnapos tárgyalássorozatAz asszony ekkor ígéretet tett, hogy "tartozását" később rendezni fogja, a kért pénzt viszont a későbbiekben sem adta át az orvosnak, és bár a gyógyulása elhúzódott, őt a továbbiakban nem kereste, másik szakorvoshoz fordult.
forrás.mti

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com