Vádat emeltek egy templomban randalírozó férfi ellen

Nánási László a közleményben azt írta, februárban a 48 éves hajléktalan férfi egy szeszes italos üveggel a kezében ment be a műemlék templom előterébe, ahol a reggeli misére érkező hívők is tartózkodtak.

Ittassága és hangoskodása miatt a sekrestyés és a pap is felszólította, hogy hagyja el a templomot, majd megpróbálták kitessékelni. A vádirat szerint a férfi ekkor kiabálni kezdett, az imádkozásra kihelyezett térdeplőbe rúgott, majd a templom belső részébe ment, ahonnan a pap és a hívek kivezették. A vádlott eközben a kezében lévő üveggel hadonászni kezdett, hangosan gyalázkodott, és azzal fenyegette a körülötte lévőket, hogy az üveggel megüti őket, a tisztelendőre pedig rá is emelte azt.



Amikor a férfit sikerült kivinniük, berúgta a templom kapuját, visszament az előtérbe, ahol tovább hangoskodott, és az előtér ajtajának homokfúvott, gravírozott, művészi alkotás jellegű üvegezett részét szándékosan betörte, az üveget tartó díszléceket pedig kitörte, majd távozott. A rongálással 300 ezer forintos kárt okozott, amelynek a plébánia a nyomozás során kérte a megtérítését - tette hozzá.

A többszörösen büntetett előéletű, letartóztatásban lévő férfit az ügyészség vallási tisztelet tárgya és templom megrongálásával elkövetett rongálás, valamint nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja.

Az ügyész végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, a vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com