Vádat emeltek egy tömegszerencsétlenséget okozó buszsofőr ellen

Szalóki Zoltán közleményében azt írta, a vádirat szerint a 43 éves férfi 2016. március 14-én délután az M3-as autópályán Egerből Budapestre tartott a kifogástalan műszaki állapotú autóbusszal, amelyen harmincan utaztak.

Az időjárási és az útviszonyok megfelelőek voltak, a közlekedést forgalmi akadály nem nehezítette, a jármű az autópályán megengedett sebességhatáron belül, körülbelül 80-85 km/órás tempóban haladt.



A sofőr az autópálya 55-ös kilométerénél, Gyöngyös közelében elaludt, így jármű egy enyhe balkanyarban letért az útról, a szalagkorlátnak ütközött, majd azt átszakítva - alig csökkenő sebességgel, fékezés nélkül - leszaladt az öt méter mély töltésoldalra, ahol hossztengelye körül átfordulva egy fával benőtt területen, a jobb oldalára dőlve állt meg - írta a főügyész. A balesetben minden utas megsérült, egy ember nyolc napon túl gyógyuló, többszörös bordatörést szenvedett, egyedül a sofőr maradt sértetlen - tette hozzá.

A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ azon pontját, amely szerint járművet az vezethet, aki biztonságos vezetésére képes állapotban van - olvasható a közleményben. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a hivatásos buszvezetőt tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozásával vádolja, és azt indítványozza, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, tiltsa el a sofőrt a közúti járművezetéstől, valamint kötelezze az eddig felmerült több mint negyedmillió forintos bűnügyi költség megfizetésére.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com