Vádat emeltek egy volt rendőr ellen Miskolcon

Vádat emelt a Miskolci Nyomozó Ügyészség egy volt rendőr ellen, amiért tavaly júliusban átengedte motorkerékpárja vezetését ittas unokatestvérének, aki egy kanyarban kisodródva villanyoszlopnak hajtott és meghalt Tardonán - közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a szolgálaton kívüli rendőr őrmester tavaly július 12-én késő este tardonai lakásáról már ittas állapotban indult el crossmotorjával a településen lakó egyik ismerőséhez, akinél aznap baráti összejövetelt tartottak.

paragrafus

A rendezvényen a rendőr az ismerősei és 21 éves unokatestvére társaságában tovább italozott, majd beindította az egyébként egy személy szállítására alkalmas motorkerékpárját, és az ülésen hátracsúszva a jármű vezetését átengedte ittas unokatestvérének. A motorkerékpárral, amely több szempontból is alkalmatlan volt a biztonságos közlekedésre, bukósisak nélkül indultak el, majd nem megfelelően választották meg a sebességet, emiatt lesodródtak az úttestről és egy beton villanyoszlopnak ütköztek.

A járművet vezető fiatalember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, míg a rendőrt a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A Miskolci Nyomozó Ügyészség a rendőrt járművezetés halált okozó tiltott átengedésének bűntettével és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt az illetékes Kazincbarcikai Járásbíróságnak - olvasható a közleményben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a rendőr az eset után leszerelt, szolgálati viszonya megszűnt.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com