Vádat emeltek egy volt ügyvéd ellen többrendbeli emberölés előkészülete miatt

Vádat emeltek egy volt ügyvéd ellen, aki a Fővárosi Főügyészség szerint négy ember megölésére adott megbízást - közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.

Ibolya Tibor azt írta, a vádirat szerint a 73 éves férfi 2010 márciusában történt kizárásáig ügyvédként dolgozott. Még ekkor került kapcsolatba egy családdal, amelynek az ügyvédi képviselet mellett anyagi segítséget is nyújtott; több mint ötmillió forinttal tartoztak neki.

paragrafus

A főügyész közleménye szerint a háromtagú család nem fizette vissza a pénzt és a vádlott számára a tartozás fedezetét jelentő ingatlanból sem költöztek ki, ezért a férfi 2014 szeptemberében megbízást adott egy általa akkoriban megismert embernek az elrablásukra és a megölésükre.

Utasítása szerint a holttesteket ezután egy XXII. kerületi építkezési területen kellett volna bebetonozni.

A volt ügyvéd a három ember megöléséért hatszázezer forintot adott volna a bérgyilkosnak, továbbá a sikeres végrehajtás esetére még további egymillió forintot ígért. Az alkalmi ismerőse színleg elvállalta a megbízást, ténylegesen azonban bejelentést tett arról a rendőrségen.

A vádlott abban a tudatban, hogy a férfi vállalta a bűncselekmények elkövetését, ismertette vele az emberrablás, illetve az emberölés általa kidolgozott részletes tervét, ennek során átadta a lakás alaprajzát, a családtagok fényképét, valamint a mindennapi szokásaikra vonatkozó információkat.

Az utolsó egyeztetésük napján, 2014. szeptember 22-én a nyomozó hatóság elfogta a vádlottat, aki ezután előzetes letartóztatásba került.

Előzetes letartóztatásának megszüntetése után a vádlott azzal szembesült, hogy volt élettársa végleg elhagyta őt, ezért - a vád szerint - elhatározta, hogy megöleti a nő új barátját. Először két büntetett előéletű férfit igyekezett megbízni az emberöléssel, ők azonban a megbízást nem vállalták, hanem - a vádlott tudta nélkül - szintén bejelentést tettek a rendőrségen.

A férfi továbbra sem tett le a tervéről, ezután az emberöléssel egy magát ukrán bérgyilkosnak kiadó embert bízott meg, aki azonban ténylegesen egy ügyészi engedéllyel alkalmazott fedett nyomozó volt.

A rendőrség 2015. április 15-én vette ismét őrizetbe a vádlottat, aki azóta is előzetes letartóztatásban van. A vád tárgyává tett bűncselekmények büntetési tételének felső határa - a bűnhalmazat miatt - hét és fél évig terjedő szabadságvesztés - írta közleményében a fővárosi főügyész.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com