Vádemelési javaslat a két éve meggyilkolt miskolci idős nő ügyében

Vádemelési javaslattal küldte meg az iratokat a két éve Miskolcon meggyilkolt idős nő ügyében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a megyei főügyészségnek - közölte a rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.


images (1)


Gaskó Bertalan emlékeztetett arra, hogy 2011. szeptember 1-jén reggel az egyik miskolci belvárosi lépcsőházban idős nő holttestét találták meg. Az elvégzett szemle adatai alapján a 86 éves asszony bűncselekmény áldozata lett.


A rendőrök két nap múlva elfogták és bűnügyi őrizetbe vették az emberölés elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 50 éves felsőzsolcai K. Mártát. A bíróság ügyészi indítványra a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte, majd később lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben - tette hozzá a szóvivő.


A több szakvéleménnyel is alátámasztott megalapozott gyanú szerint a bűncselekményt a lépcsőházban üzemelő egyik cég alkalmazottja követte el, előzőleg vita alakult ki a két nő között, majd a K. Márta bántalmazta az idős nőt, aki ebbe belehalt.


MTI


Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com