Vadkenderültetvény Tolnában

A Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével fogtak el a rendőrök egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kábítószernek minősülő vadkendert nevelt a Tolna megyei Bonyhád-Tabódon - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

53449A rendőrség honlapján olvasható tájékoztatás szerint a gyanúsított hétvégi házában 70 tő kábítószernövényt találtak. Azért vetették be a TEK-et, mert a nyomozás szerint a férfi fegyverrel rendelkezhetett.

A tájékoztatás szerint a 45 éves csengődi férfit csütörtökön tetten érték az ültetvénynél a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, a bonyhádi rendőrkapitányság és a TEK munkatársai.

A botanikus szakértő a helyszínen megállapította, hogy a növények kábítószer előállítására alkalmasak. A rendőrség a vadkendertöveken kívül egy zacskónyi növényi törmeléket is lefoglalt. Megállapították azt is, hogy a férfi lopta a termesztéshez felhasznált áramot.

A férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették és kábítószer birtoklás gyanúja miatt eljárást indítottak ellene - közölte a rendőrség.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com