Választás rendje elleni bűntett miatt emeltek vádat egy 2014-es ügyben

A közlemény szerint a bűncselekmények a 2014-es országgyűlési képviselő-választásokkal kapcsolatosak. Az ügynek 18 vádlottja van, köztük hamis ajánlásokat is felhasználó egyéni választókerületi jelöltek, valamint az őket ebben segítő emberek.

A vádlottak közül tizen egyéni országgyűlési képviselőjelöltként kívántak indulni, azt a főügyészség nem közölte, mely párt színeiben.

A vádlottak az ajánlások összegyűjtése után, 2014 márciusában olyan ajánlóíveket is benyújtottak az egyéni választókerületük szerint illetékes választási irodához, amelyekről tudták, hogy hamisak, ugyanis az azokon szereplő emberek ténylegesen nem adtak ajánlást a részükre, a nevüket és a személyes adataikat az ajánlóívekre helyettük ismeretlenek írták rá, illetve azokat helyettük ismeretlenek írták alá.



Az ügy további nyolc vádlottja - rokonként vagy ismerősként - hamis ajánlásokkal segített a választásokon jelöltként indulni kívánóknak. A főügyészség közlése szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság a nyomozás során több ezer ajánlóívet foglalt le és vizsgált, ezek közül a vád által érintett hamis ajánlóívek száma mintegy kétezer volt. A nyomozók mintegy 1500 tanút hallgattak ki.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com