Védett állatok maradványaira bukkantak a vámosok Ferihegyen

Különféle védett állatfajok csontjait tartalmazó küldeményt találtak és foglaltak le a pénzügyőrök a Liszt Ferenc-repülőtéren, és természetkárosítás gyanúja miatt feljelentést tettek - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője hétfőn az MTI-t.

nav-logoSuller György Attila közölte: a küldemény a reptér áruforgalmán keresztül érkezett Tanzániából egy magyarországi címzettnek. A pénzügyőröknek gyanússá váltak a fuvarlevélen feltüntetett tételek, ezért tételes vámvizsgálatra jelölték ki a szállítmányt. A csomag egy kék bóbitásantilop és három pávián koponyáját, két leopárdteknős-páncélt és négy, afrikai elefántagyarból készült gyöngysort tartalmazott.

A Vidékfejlesztési Minisztérium CITES Igazgatási Hatóság előzetes szakvéleménye szerint a Washingtoni Egyezmény alapján az említett állatfajok veszélyeztetett, vadon élő állatok, ezért a csomagban talált tárgyak Magyarországra hozatalához engedélyre lett volna szükség. A tanzániai küldeményt ilyen nem kísérte, ezért a vámosok a tárgyakat lefoglalták, és természetkárosítás bűntettének gyanúja miatt feljelentést tettek.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com