Veszélyes hulladék szabálytalan tárolása miatt emeltek vádat egy szegedi cégvezető ellen

Az emberi egészségre káros, súlyosan rákkeltő veszélyes hulladékok szabálytalan tárolása miatt emelt vádat egy szegedi cégvezető ellen a Szegedi Járási Ügyészség - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a férfi a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kizárólagos tulajdonában álló közhasznú cég vezetőjeként dolgozott. A vállalkozás feladata volt a klinikák működése során felhalmozódó veszélyes hulladékok gyűjtése, tárolása, megsemmisítése. Az SZTE farmakológiai intézete pincéjének felszámolása során a vádlott utasítására több mint két mázsa veszélyes hulladékot helyeztek el az egyetem égetőművében egy konténerben, amelyet az üzem 2011-es leégése után a tűzoltók az épületből kihúztak. A vádlott tudott arról, hogy a széthasadt oldalú konténert a klinikaudvar bárki által hozzáférhető részén tárolták.

RadioaktívA részben még ép, részben már elolvadt palackokban tartott veszélyes anyagok már igen kis koncentrációban a talaj és a talajvíz szennyezésére alkalmasak, és az emberi egészségre is veszélyesek, súlyosan rákkeltőek. A konténert a cégvezető utasításai alapján addig kellett a szabad ég alatt tárolni, amíg a megsemmisítésre utasítást nem ad. A szabálytalanul tárolt veszélyes anyagok gyűjtésére, tárolására és kezelésre a cégnek nem is volt engedélye, azokat az égetőműben - a vádlott utasításai alapján - nyilvántartásba vétel nélkül helyezték el.

Az engedély nélküli tevékenységre 2012 júliusában derült fény, miután a férfit leváltották a cég éléről. Az eljárás során kirendelt szakértő véleménye szerint környezetszennyezés valószínűleg nem történt. Az ügyészség a vádlottat a hulladékgazdálkodás rendjének veszélyes hulladékra elkövetett megsértésével vádolja és a férfival szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. A férfit 2009-ben hasonló jellegű cselekmény elkövetése miatt két évre próbára bocsátotta a bíróság.

forrás:MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com