Zalai rendőrök a fővárosi Oktogonnál fogtak el embercsempészeket

A letenyei határátkelőn feltartóztattak négy afgán állampolgárt, akik egy budapesti férfi kocsijában utaztak, majd a zalai rendőrök Budapesten, az Oktogonnál fogták el a megbízást adó két embercsempészt - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a honlapján.

rendorEgy 41 éves budapesti férfi csütörtök hajnalban négy afgán utasával akart Olaszországba utazni, de a letenyei magyar-horvát határátkelőn feltartóztatták őket a rendőrök. A négy külföldinek nem voltak érvényes úti okmányai, csak humanitárius tartózkodási engedélyt tudtak átadni, amely kizárólag Hajdú-Bihar megye területén való tartózkodásra jogosította fel őket.

A zalai rendőrök ennek nyomán Budapesten, az Oktogonnál fogták el a két megbízót, egy 22 éves budapesti és egy 21 éves afgán férfit.

Mint kiderült, a budapesti gyanúsított tudta, hogy azoknak az embereknek, akiknek a szállítását elvállalta, nincsenek irataik, ezt azonban a sofőrnek nem mondta el. A férfi a gépkocsivezetőket egy internetes hirdetési oldalon választotta ki, és már nem ez volt az első alkalom, hogy külföldiek szállítását elvállalta.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés miatt indított eljárást a budapesti és az afgán férfi ellen, akiket őrizetbe vettek és kezdeményezik az előzetes letartóztatásukat. A külföldieket a rendőrök visszairányították a debreceni befogadóállomásra.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com