Zárkatársukat bántalmazó fogvatartottak ellen emeltek vádat

Vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség három fogvatartott ellen, aki tavaly nyáron két hónapon keresztül rendszeresen bántalmazta zárkatársát az egyik megyei fegyintézetben.

Takács Péter megyei főügyész csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az elkövetők gyakran bántalmazták, fenyegették a náluk jóval idősebb, vékony sértettet, akinek ruháit, pénzét, tárgyait elvették. Áldozatukat ruhaneműből készített pórázzal az ágyhoz és a szekrényhez kötötték.

paragrafus

Az elkövetők nem engedték, hogy a bántalmazott fogvatartott áthelyezését vagy orvosi vizsgálatát kérje.
Jelezte: a megfélemlített sértett nem mert minderről szólni a nevelőknek, próbált mindent megtenni, hogy ne bántsák. Végül bántalmazásának hangjait a szomszéd zárkában meghallók jelezték az őröknek a történteket.

A tájékoztatás szerint a három elkövetőt az ügyészség aljas indokból, folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés és aljas indokból, a sértett sanyargatásával, folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolja. Az irányadó büntetési tétel - a halmazati szabályokra tekintettel - 7 és fél évig terjedő szabadságvesztés.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com