Buszbaleset Kapuvárnál - Kezdeményezik a balesetet okozó előzetes letartóztatását

Kezdeményezi a rendőrség a szombat délután Kapuvár közelében történt buszbaleset okozásával gyanúsított férfi előzetes letartóztatásba helyezését - közölte az MTI érdeklődésére vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

rendőrségTóth Gabriella elmondta: az erről szóló indítványt hétfőn terjesztik elő. A sajtóügyeletes korábbi tájékoztatása szerint a 69 éves kapuvári férfi ellen - akit szombat este a győri kórházban őrizetbe vettek - halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt indul eljárás. A HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát szállító busz szombaton frontálisan ütközött a 85-ös főúton egy a sávjába áttérő személyautóval Kapuvár és Vitnyéd között, majd az árokba borult. Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen, Fűzy Ákos vezetőedző a győri kórházban vesztette életét. A csapat egyik szerb játékosának, Natasa Kovacevicnek a lábfejét amputálni kellett Győrben.

A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója, Oláh Attila tájékoztatása szerint intézményükbe két embert szállítottak súlyos, négyet könnyebb sérülésekkel, köztük a busszal ütköző személyautót vezető idős férfit. A súlyos sérültek egyikének, Fűzy Ákos vezetőedzőnek az életét már nem tudták megmenteni. A soproni kórházba nyolc embert vittek, ötüket könnyebb sérüléssel.

Az MTI vasárnap délelőtti megkeresésére a soproni kórház azt közölte, hogy a három súlyos sérültet továbbra is az intézmény traumatológiai osztályán ápolják, az öt könnyű sérült már elhagyhatta a kórházat. A győri intézmény későbbre ígért tájékoztatást a sérültek állapotáról. A szombathelyi kórház - amelynek főigazgatója szombaton azt jelezte, hogy egy férfit és egy nőt súlyos sérülésekkel szállítottak az intézménybe - vasárnap délelőtt azt közölte az MTI-vel: a két páciens állapotáról hozzátartozóik kérésére nem adnak információt.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com