Cigaretta- és alkoholcsempészek buktak le Zalában

Alig néhány óra leforgása alatt két cigarettacsempészt fogtak el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Zalában, az egyik autóban nagy mennyiségű alkoholt is találtak - tájékoztatta a NAV Bevetési Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-t.Juhászné Prantner Etelka közleménye szerint először egy bolgár teherautó sofőrjét ellenőrizték, akinek járművében két gyerek is utazott. A fiatalokat a sofőr a szülők kérésére Franciaországba vitte baráti alapon. A jármű átvizsgálásakor az utastérből előkerült pótkerekekben 800 doboz magyar zárjegy nélküli cigaretta volt, a poggyászban pedig 50 üveg alkohol. A 37 éves gépjárművezető bevallotta, hogy az illegális árukat ő rejtette el.
    

Néhány órával később egy 45 éves asszony bukott le, aki két fiával szintén Franciaországba tartott. A járőrök a pótkerék helyénél észrevették, hogy az autó egész padlózatát cigarettával tömték tele, ezért kiszedték az üléseket. Az alvázból 1180 doboz került elő. A pénzügyőrök összesen 1980 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le több mint ötmillió forint értékben. Az elkövetőknek jövedékitörvény-sértés mellett költségvetési csalás  miatt is felelniük kell, továbbá több millió forint bírságra is számíthatnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

http://ujhazak.com