Civil szervezet az uránérc- bányászat ellen

Civil szervezetet hoztak létre a mecseki uránbányák újranyitása ellen tiltakozók. A mozgalom a neMecsek néven jött létre, Pécsett.

A mozgalom szóvivője Peták Péter elmondta, hogy eddig nincsenek sokan, de jelenleg a szervezethez tartozó személyek egy közös nyilatkozatot hoztak létre, és írtak alá. Ehhez várják további magánszemélyek, és civilszervezetek csatlakozását, akik szintén szeretnék, hogy a mecseki uránbányák újranyitása ne valósulhasson meg.

Szerintük az uránbányászat nagyon veszélyes lenne a dolgozók egészségi állapotára nézve, és veszélyeztetné az ivóvízbázist Pécsen.

A bánya kinyitása nem csak az ivóvizet és az egészséget károsítaná, de a Pécsen lévő ingatlanok értékét is nagyban leszállítaná. Június végén döntött a kormány arról, hogy az elkövetkezendő féléven belül állami és piaci szereplők együttes bevonásával megvizsgálják a mecseki uránérc- bányászat újraindításának társadalmi lehetőségeit, és gazdaságosságát.

A Nemzeti Fejlesztési minisztérium június 27.-én közölte, hogy 2006-ban két ausztrál tulajdonú vállalat, az akkori bányatörvények alapján megkapta a jogot az uránérc kutatására a Mecsekben, a Pécsi Bányakapitányságtól. A két társaság a kutatásokat követő engedélyezési folyamat során akkor kaphat majd jogosultságot az uránérc- vagyon kitermelésére, ha a kutatásaikat igazoltan, az éppen hatályban lévő bányászati törvények betartásával és az előírt engedélyek beszerzésével végzik.

Az NMF júniusi közleményében leírták, hogy a kormány nagyon fontosnak tartja, hogy a bánya tényleges megnyitásának támogatásáról szóló döntését csak akkor adja meg a hozzájárulását az uránérc bányászat Pécs környékén történő megnyitásához, ha azt a részletes szakmai- társadalmi elemzés megfelelően alátámasztja majd.  Az NMF szerint a mecseki uránérc- bánya újranyitásának támogatásáról legkorábban 2012 utolsó felében születhet végleges döntés.

 

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com