Csaknem hetven hazai kutató kapott támogatást a Nemzeti Kiválóság Programban

Csaknem hetven hazai kutató kapott támogatást a Nemzeti Kiválóság Program keretében - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal szerdán az MTI-t.


Nemzeti Kiválóság ProgrambanKözlésük szerint a program részeként meghirdetett Jedlik Ányos Doktorjelölt Ösztöndíjat 35 doktorjelölt, a Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíjat pedig 33 posztdoktor kapta meg a Magyary Zoltán Kuratórium döntése alapján.

Az ösztöndíjakat pályázat útján lehetett elnyerni, a Jedlik Ányos ösztöndíj havi 200, a Magyary ösztöndíj pedig havi 300 ezer forint támogatást jelent.
A közleményben felidézték, hogy első alkalommal hirdettek meg hazai kutatók számára ilyen széles lehetőségeket és komoly anyagi támogatást biztosító pályázatokat.

A program minden tudományterületre kiterjed, de prioritást élveztek azok a kutatók, akik a műszaki, a természettudományok, a matematika és az élettudományok területén dolgoznak.
A felhívásokra több mint félezer pályázat érkezett be, ezért - mint írták - nagy kihívást jelentett a közel tízszeres túljelentkezés bírálatának lebonyolítása.
Hozzátették: hamarosan indul a projekt saját honlapja a www.nemzetikivalosag.hu címen, melynek segítségével közvetlenebbé válik a kapcsolattartás a pályázókkal.

Addig is a már lezárult és a folyamatban lévő pályázati lehetőségekről a http://kih.gov.hu/nemzeti oldalon érhetők el információk.
A Nemzeti Kiválóság Programot a kutatói szféra munkaerő-piaci esélyeinek növelésére és a versenyképességi hátrányok felszámolására dolgozták ki. Alapvető célkitűzése, hogy az ország versenyképességének, innovációs teljesítményének és a társadalom megújulásának alapját képező emberi erőforrás minőségét fejlesszék. A programban kiépített ösztöndíjrendszer rendkívül fontos elem lehet a jól képzett, európai látókörű kutatói utánpótlás kinevelésében, továbbá abban is, hogy a magyar tudás itthon maradjon.
A Nemzeti Kiválóság Program uniós forrásból valósul meg.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com