Cseppentő Regő nyerte el a pünkösdi király címét Ópusztaszeren

A sikerrel teljesített ügyességi feladatok után Cseppentő Regő nyerte el a pünkösdi király címét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezett versenyen hétfőn; Aladin nevű paripáját megülő fiatalember nyolc lovas közül bizonyult a legjobbnak.

epoA selejtezők során a paripájukat szőrén megülő versenyzőknek első feladatként három tojást markukba fogva kellett lovukra felszállni, majd a lehető leggyorsabban körbevágtatni úgy a pályán, hogy a szállítmány minden darabja sértetlen maradjon.

Második próbatételként a legények egy vaskos birkabőrt emeltek föl a földről paripájuk hátára, és a teherrel kezükben ügettek végig a pályán. A következő feladatok során a versenyzők arról adhattak számot, miként bánnak lóháton a fokossal: előbb ügetés közben kellett pénzes bugyellárist felemelniük, majd egy magasból lelógó almát csaptak szét fegyverükkel. A selejtező utolsó teendőjeként pedig lovuk hátára állva kellett leszakítaniuk egy magasba függesztett fűzfakoszorút.

Az elődöntőben lovas birkózással döntöttek arról ki lesz az a két lovas, aki megküzdhet a pünkösdi királyi címét. A végső győzelmet Cseppentő Regőnek sikerült kivívnia azzal, hogy egy hosszú sprint után Vikardovszky Tibor előtt sikerült megszereznie a királyi címet jelentő koszorút.

Cseppentő Regő, aki az egy éven át viselheti a kitüntető címet, elmondta, hogy az elmúlt néhány hétben készült testvérével - a pünkösdi királyi címet két és három esztendeje is elnyerő Zsomborral - a megméretetésre.

A versenyhangulatra azonban nagyon nehéz felkészíteni a lovakat, a sok ember, a hangos taps, az éljenzés megzavarja az állatokat, ezért is voltak olyan próbatételek, amelyek bár egyszerűnek tűnnek, nem sikerültek elsőre minden indulónak.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com