Csizi Péter: a jelnyelvi szolgáltatás biztosítására irányuló pályázatot írt ki a kormány

Jelnyelv 2024 címmel pályázatot írt ki a kormány a térítésmentes jelnyelvi szolgáltatás további biztosítására - jelentette be a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár kedden Budapesten.Csizi Péter elmondta, hogy sikeres pályázattal újabb három évre biztosítani tudja a kormány a szolgáltatást a hallássérült embereknek. Emlékeztetett arra, hogy a jelnyelvről szóló törvény kötelező állami feladattá teszi a térítésmentes jelnyelvi tolmácsolás biztosítását. A televíziós műsorok feliratozása mellett a többi között segítik a hallássérült emberek mindennapi kommunikációját, valamint jelnyelvi tolmácsszolgáltatást is biztosítanak.
    

Minden hallássérült ember évi legfeljebb 120 órában térítésmentesen igénybe veheti saját ügyeinek intézéséhez a jelnyelvi tolmácsszolgáltatást bárhol Magyarországon, bármilyen céllal - emelte ki Csizi Péter. Arról is tájékoztatást adott, hogy az országban összesen 22 jelnyelvi tolmácsszolgálat működik: minden vármegyében egy-egy, a fővárosban pedig három.
    

A térítésmentes szolgálatások további fenntartására irányul az áprilisban kiírt pályázat, a szolgáltatást biztosító cégek a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézetnél tudnak érdeklődni a részletekről - közölte a helyettes államtitkár, megjegyezve, hogy a pályázatra május 6-ig jelentkezhetnek a cégek, szolgáltatók. Csizi Péter ismertette azt is, hogy a térítésmentes jelnyelvi szolgáltatást tavaly 2200 hallássérült ember vette igénybe, összesen 37 ezer tolmácsolt óra keretében. Közölte, hogy a múlt évben 590 millió forintot biztosított a szolgáltatásra a kormány.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com