Darák Péter: egy-egy jogesetnek több helyes megoldása lehet

Darák Péter szerint azonos tényállás mellett is lehet eltérő ítéleteket hozni, egy-egy jogesetnek több helyes megoldása is lehet.

ppoA Kúria elnöke a Debreceni Egyetemen joghallgatóknak tartott előadásában arról is beszélt: "a bírónak nem szabad elveszítenie a bátorságát, hogy az ügy végére járjon". Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Kúria jogegységi határozataiban igyekeznek világos iránymutatást adni, de ezek nem sérthetik a bírói függetlenséget.

Hozzátette: jövőben felmerülő problémákról nem hozhat határozatot a Kúria, a jogegységi döntések a már kellő kidolgozást nyert, alsóbb fokú bíróságokat megjárt ügyekben születnek.

Darák Péter beszélt arról is, hogy Európában sok helyen a bírói függetlenség csorbítását látják a jogegységi döntésekben. Magyarországon ennek az intézménynek van hagyománya, de nem kérik számon a bíráktól a jogegységi iránymutatást.

"Ilyen fegyelmi eljárások nincsenek és nem is lesznek Magyarországon" - jelentette ki a Kúria elnöke.
Darák Péter beszélt arról is, hogy az elmúlt évtizedekben komoly szervezeti átalakulás, reform nem zajlott a Kúriánál. Az új követelményekhez azonban igazítani kell a kúriai gyakorlatot, ezért született meg egy éve a Kúria középtávú intézményi stratégiája.

Az új követelmények között említette a Kúria elnöke az alkotmányjogi panasz intézményének bevezetése folytán az alaptörvényben foglalt elveket, az Európai Unió bírósága és a strasbourgi emberi jogi bíróság gyakorlatát.
Bevezették a Kúrián a joggyakorlat-elemzéseket is - tette hozzá Darák Péter. Ennek keretében az idén külön elemző csoport vizsgálja a szakértői bizonyítási eljárásokat.

Példaként az ingatlanszakértői tevékenység, a könyvszakértői bizonyítás, illetve a kábítószeres ügyekben alkalmazott szakértői munka vizsgálatát említette az MTI érdeklődésére Darák Péter.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com